MSZPAz MSZP szerint az Orbán-kormány családbarát politikájával szemben a szegénységet és a kilátástalanságot erősítette elmúlt két évi kormányzása alatt, a megváltoztatott rendeletek, intézkedések mára az emberek létbiztonságát veszélyeztetik.

Az LMP arra kéri a Fidesz vezetőségét, ne verje át a lakosságot azzal a szándékával, hogy a pártok finanszírozásának megvonása segítené a költségvetési lyukak befoltozását. Csiba Katalin, az LMP szóvivője szerint a fideszes felvetés a "hataloméhség netovábbja".

A kormány nem módosítaná a jegybanktörvény azon passzusait, amelyek szerint a monetáris tanács, és nem az elnök jár el a devizatartalékok kérdésében. Ezt írta szombati számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Nemzet.

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi az LMP-s Schiffer Andrástól, hogy ha 2009-ben feljelentette Gyurcsány Ferencet, amiért kormánya nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősítette a sukorói kaszinóprojektet, akkor most miért hallgat a fővárosi Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának nemzetgazdasági szempontból ugyancsak kiemelt jelentőségűvé nyilvánítása ügyében.

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy módosítsa a távközlési adó szabályait és mentesítse az új adónem alól a magánembereket és a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), ezzel párhuzamosan pedig a multinacionális cégeknél emelje meg az adó mértékét. Erről beszélt pénteken Z. Kárpát Dániel.
Harangozó Tamás

A Terrorelhárítási Központ (TEK) megszüntetésére és a szolgálati nyugdíjak visszaállítására is javaslatot tesz az MSZP programjának vitairata, az Ajánlat Magyarországnak. Erről Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt pénteken újságíróknak.

Scheiring GáborAz LMP szerint Orbán Viktor pénteken bejelentett újabb nemzeti konzultációja a munkahelyteremtésről teljesen felesleges lépés, "egy egymilliárd forintos pénzkidobás". Így látja Scheiring Gábor képviselő.

Új nemzeti konzultáció kezdődik, ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

fotó: Soós Lajos/MTIÁder János köztársasági elnök azt kívánta az európai ügyészeknek, hogy legyenek olyan sikeresek a gazdasági válság kihívásaira adott válaszaikban, mint amilyen a magyar úszóválogatott volt a debreceni Európa-bajnokság csütörtöki napján.