fideszA Fidesz-kormány érdemi segítséget nyújt a családoknak a gyermekvállaláshoz és a gyermekneveléshez, szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely családellenes intézkedéseivel és megszorító csomagjaival egyenesen büntette a gyermeknevelést.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy semmilyen "újabb rossz ötletét" ne tegye kötelezővé a devizahiteleseknek, mivel szerintük az adósok helyzete rendkívül eltérő, illetve ők maguk is el tudják dönteni, milyen segítséget kívánnak igénybe venni.

Fotó: Mészáros János/MTIProtokolláris jellegű eseményen találkozott a Velencei-tó mellé tervezett egymilliárd dollár (225 milliárd forint) értékű turisztikai beruházás befektetőivel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök 2008 májusában.

Az MSZP szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt évben tovább növelte az államadósságot, miközben a foglalkoztatottsági mutatók csökkentek, a forint pedig 20-30 forintot gyengült az euróval szemben.

fotó: Illyés Tibor/MTITarlós István szavai szerint minden út Szent Istvántól ered és csak az ő szellemiségében haladhat tovább. A főpolgármester erről kedden Csepelen, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen beszélt.

Világsikernek nevezte az államalapító I. István tettét és az azóta eltelt ezeréves államiságot Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kedden a helyi Szent István domborműnél tartott augusztus 20-ai ünnepi beszédében.