A Fidesz szerint a szakképzés ügyében valóban igen távol áll politikájuk a szocialistákétól, míg ők leépítették a szakképzési rendszert, lebecsülték és létbizonytalanságba taszították a szakmunkát végzőket, a jelenlegi kormány újraépíti a szakképzést és megbecsüli a szakmunkásokat.

Kövér László szerint Illés Zoltán sértő, de nem kirívóan sértő kifejezéseket használt kedden a parlamentben az LMP-s Szél Bernadett kérdésére reagálva, ezért a házelnök úgy döntött, nem szab ki büntetést környezetvédelmi államtitkárra.

Az Országgyűlés mai ülésén a módosító indítványok értékelésével folytatja az ötödik alkotmánymódosítás tárgyalását, emellett vita kezdődhet arról a kormányzati javaslatról, amelynek alapján az önkormányzatok egyes közterületekről kitilthatják a hajléktalanokat.