Negyvenmillió forint értékű hamis női pólót találtak a vámosok egy lengyel kamionban Rajkánál.

Bilincsben cigaretta Ezerkétszáz pakli ukrán zárjegyes cigarettát találtak egy férfinél a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Izsófalva térségében, orgazdasággal gyanúsítják. Erről tájékoztatta Varga Zoltán, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője az MTI-t vasárnap.

rendőrségAz MTI információi szerint a rendőrség O. Nagy Imrét, a volt Ybl Bank elnökét tartóztatta le szombaton, aki ellen tíz körözés volt érvényben.

Szülővárosa díszpolgárává választotta Áder János köztársasági elnököt a csornai képviselő-testület; a keddi döntésről pénteki számában írt a megyei napilap.

boldog gyerekekNégyezer hátrányos helyzetű gyerek cirkuszi előadáson, koncerteken és lufiattrakción is részt vehet a Baptista Szeretetszolgálat Vidám Gyermeknap című egésznapos rendezvénysorozatán pénteken, a Fővárosi Nagycirkuszban és a Városligetben.

taxisokfotó: Szigetváry Zsolt/MTIMunkakörülményeik és jogaik rendezéséért tartottak figyelemfelhívó demonstrációt taxisok hétfőn Budapesten, a sofőrök jelképesen eltemették hivatásukat és járműveiket.

Kettős apropója volt az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa és Marriott szállodalánc magyarországi szállodái közös sajtótájékoztatójának. A jótékonysági szervezet élén új nemzeti igazgató, Gosztonyi Gábor kezdte meg munkáját, mely alkalomból egyik kiemelt támogatójuk, a Marriott is gratulált, és egyúttal átnyújtotta az ez év februárjában megkezdett éttermi jótékonysági akciójukon összegyűlt 1.622.067 Forintos adományt jelképező banki csekket.