Az idei kukoricatermés mintegy hatmillió tonna lesz, mivel a nyári forróság jelentősen csökkentette a termés mennyiségét. Ezt közölte a földművelésügyi miniszter a Békés megyei Csabacsüdön szombaton.

Budapest továbbra is a dunai folyami hajós turizmus megkerülhetetlen központja, a szállodahajók vendégforgalma várhatóan idén is 10 százalék feletti bővülést mutat majd - mondta Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.

Júliusban 3,1 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a növekedés. Ezt jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzés szerint pénteken még akár 35 Celsius-fokos meleg is lehet, de késő délutántól, estétől többfelé beborul az ég, és záporokra, zivatarokra kell számítani.

Csütörtökre virradóra több fokkal megdőltek a napi fővárosi és országos hajnali melegrekordok. Ezt közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.