erre kellRogán Antal és Kósa Lajos a legeladósodottabb parlamenti képviselő, de az ellenzéki pártok képviselői között is többnek van húszmillió forintnál több hitele. Ezt írta a szombati Népszabadság. 

jó időAztán átmenetileg lehűl a levegő, de a jövő hét végére ismét visszatér a nyár.

őssejt-botrányVádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az őssejtbotrány néven elhíresült büntetőügy nyomozását. Így értesült a Magyar Nemzet.

hibrid buszAz új hibrid meghajtású busz egy héten keresztül a BKV a 8-as vonalán közlekedik. A gyártó szerint egy ilyen jármű használata 35 százalékkal csökkentheti az üzemeltetési költséget. 

Honvédelmi MinisztériumBorbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium cégeinek elnöke szerint a korrupciós ügyek feltárása és a feljelentések mellett egy szocialista nagyvállalati struktúrát kellett átalakítani, hogy kizárják a visszaéléseket és gazdasági értelemben is rendbe tegyék az állami társaságokat. Ezt írja a csütörtöki Magyar Nemzet. 

a telekinHeteken belül megkezdik a VIII. kerületi Teleki téri piac bontását. Az árusok csütörtök reggeltől ideiglenes piacon árusíthatnak. A rekonstrukciós munkák 2012 nyarának végéig tartanak, a beruházás nettó háromszázhúsz millió forintba kerül. 

SzeghalomTöbb, mint egymilliárd forintból újult meg a Békés megyei Szeghalom belvárosa.