Bajnai GordonBajnai Gordon szerint az országnak ma a nemzetet megosztó, haladásellenes, a szolidaritást elvető és Európától elforduló kormánya van. A volt miniszterelnök úgy véli, korszakváltásra van szükség, azoknak, akik az ország gyarapodásában érdekeltek, az elmúlt két és az azt megelőző nyolc év hibáiból tanulva olyan célrendszert kell megalkotniuk, amely a következő negyedszázadban a kormányzati politika alapja lehet.

Gyurcsány Ferenc kamerák kereszttüzében várElutasította a Legfőbb Ügyészség Gyurcsány Ferenc panaszát, amelyben a volt kormányfő azt kérte, hogy a Sukoró-ügyben az ellene való nyomozás megszüntetéséről szóló határozat bűncselekmény hiányára, ne csupán a bizonyítottság hiányára hivatkozzon. Így értesült a Magyar Hírlap a Legfőbb Ügyészség sajtótitkárságától.

Nem volt szükség a múlt szombati halálos pécsi késelés gyanúsítottjának előzetes letartóztatására, mert a férfit pénteken, meghallgatása előtt egy órával egy másik bűnügy miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
a híres Rendőrpalota

BRFKMár négy egykori rendőrfőtisztet gyanúsít az ügyészség azzal, hogy tagja volt az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült V. László vezette bűnszervezetnek. Ezt tudta meg a Magyar Nemzet.

Schmidt MáriaA Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy látja, a kommunizmust megtapasztaló közép-európai országok egységesek abban, hogy azonos mércével ítélik el a nácizmust és a kommunizmust, és nem lehet rájuk kényszeríteni, hogy különbséget tegyenek az áldozatok között.

adócsalóJogerősen, az első fokúnál enyhébb, négy év hat hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy izsáki férfit, aki autókereskedelmi cégei nevében több mint félmilliárd forintnyi adó befizetését mulasztotta el.

osztálypénzBár törvény tiltja, hogy a szülőket osztálypénz fizetésére kötelezzék, évről évre szinte minden iskolában beszedik a havi 500-600, néhol több ezer forintos hozzájárulást a diákoktól. Ezt írta a Magyar Nemzet pénteki száma.

Semjén ZsoltA nemzet egyesítése az idei augusztus 20-a legfontosabb üzenete, a nemzetpolitika sikertörténet, világméretekben is példátlan. Ezt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Népszabadság pénteki számában megjelent egész oldalas interjúban.

Szabó Mátéfotó: Kovács Attila/MTIA döntéshozóknak a jogállami mércéhez kell tartaniuk magukat, a jogállamnak nyitnia kell a polgárok felé, az ehhez szükséges polgárbarát jogértelmezés képviselete pedig az ombudsman feladata. Erről beszélt Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa.

Péterfalvi AttilaA közérdekű adatok nyilvánosságának az a célja, hogy az állam működése átlátható legyen; evidens, hogy az állam működésének ellenőrzése magában foglalja a pénzköltés áttekintését is. Ezt mondta Péterfalvi Attila a Magyar Hírlapnak.