Hegedűs Petra klarinét és Joó Beatris kommunikáció szakos hallgatók nyerték el első ízben a Vásáry Tamás Ösztöndíjat, melynek eredményét hétfőn Budapesten jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A téli szünet után kiállítással nyitják meg a Tolnay Klári Emlékházat szombaton a Nógrád megyei Mohorán. Bemutatják azt a centenáriumi emlékbélyeget és borítékot is, amelyet a Magyar Posta bocsátott ki Tolnay Klári születésének századik évfordulóján.

A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje, a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, közel egymilliárd forint összköltségű rekonstrukciója a tervek szerint augusztusra készül el. Ezt jelentették be sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.

A tavalyihoz képest kétszer annyi helyszínen és kétszer annyi programmal várja vendégeit a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely a szervezők szándéka szerint Európa egyik legjelentősebb összművészeti eseményévé nőheti ki magát a következő években.

Egy speciális módszer segítségével készítettek számítógépes rekonstrukciót Pierre-Auguste Renoir egyik megfakult festményéről chicagói kutatók, bemutatva, hogy az alkotáson egykor izzó vörös színek domináltak.