Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.

Szikra-díjA Szikra-Díj a GMA Dove Awards partnereként a hazai keresztény könnyűzenei élet első és eredeti szakmai díja, melyet egy fiatalos progresszív szervező csapat alapított és a zeneiparban ismert és elismert résztvevőkkel összefogásban valósított meg.

Mezei Kinga, az Újvidéki Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat szombat este Szabadkán.

Károli Gáspár-díjjal tüntették ki Gáborjáni Szabó Botondot, a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának gyűjteményi igazgatóját és Ősz Sándor Elődöt, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának munkatársát a reformáció emléknapja alkalmából.

Külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja Kocsis Zoltán zongoraművész, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára.