Robbie Williams

Robbie Williams utolérte Elvis Presley-t, mint a brit albumeladási lista történetének legsikeresebb szólóelőadója, miután a közelmúltban megjelent karácsonyi lemezének köszönhetően a 13. listavezető korongját is sikerült elkönyvelnie.

Az elismerést, amit a közönség ítélt oda, idén Végel László író, Lukáts Andor színművész-rendező, Szász Attila filmrendező, Nagy Ervin, Mészáros Blanka és László Panna színművész veheti át a Bethlen Téri Színházban.
A Műcsarnok (archív)

Ötféle alkotói látásmódot, megközelítést sorol egymás mellé a Műcsarnok Képpraxisok 2. elnevezésű kiállítás-együttese, amely Francois Fiedler, vagyis Fiedler Ferenc és Jankovics Marcell tárlataival indul ezen a héten.

Átadták a Junior Prima-díjakat magyar sajtó kategóriában hétfőn Budapesten, a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben az idén hatan részesültek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. második alkalommal hirdette meg fiatal egyháztörténészek számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíjat.

Operaházi tagságának 35 éves jubileuma alkalmából gálakoncertet ad Komlósi Ildikó mezzoszoprán december 9-én a budapesti Erkel Színházban.
fotó: pixabay.com

Rendezőként és a Duna Televízió egykori elnökeként is meghatározó egyénisége volt a rendszerváltást követő időszaknak.
Böjte Csaba

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vehette át a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, szerdán a Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a Budai Vigadóban.