Tom Hanksnél a diákigazolványodTom Hanks a Twitteren üzent egy diáknak, hogy megtalálta elvesztett diákigazolványát. A mikroblogos bejegyzést több mint háromezer felhasználó osztotta meg.

Mintegy 170 magyar és külföldi filmposzter kerül kalapács alá a BÁV első plakátaukcióján, amelynek kiemelkedő darabja Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjének kultikus plakátja lesz.

Magyarországra látogat Michael Jackson egykori koreográfusa és táncosa. LaVelle Smith Jr. részvételével október 10-11-én a dunaszentmiklósi Duna Residence üdülőparkban különleges hétvégét rendeznek.

Magyar és külföldi kortárs zeneszerzők művei, köztük magyarországi bemutatók és ősbemutatók sora hangzik el a Mini-Fesztivál négy októberi hangversenyén a Várkert Bazárban, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
Az Iparművészeti Műzeum épülete

A Design Hét Budapest programsorozatának keretében az Iparművészeti Múzeumban rendezik meg vasárnap a WAMP dizájnvásárt.

Ma mutatja be Balance című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz, ebből az alkalomból délelőtt a Városligetben cirkuszparádét tartanak, ahol a látogatók a látványos felvonulás mellett ízelítőt kaphatnak az új produkció számaiból is.

Stories címmel megjelent Avicii második stúdióalbuma. A még mindig csak 26 éves svéd house dj, producer két évvel ezelőtt jelentette meg hatalmas sikert hozó bemutatkozó anyagát, a True-t.

A legtöbb szponzort a TV2 műsorai vonzották 2015 első felében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott tanulmány szerint. Ezt közölte az NMHH pénteken az MTI-vel.