A NATO mint szervezet nem tud segítséget nyújtani Ukrajnának felderítésben és felszerelésben, az ilyen igényeket a tagországok egymás közötti kapcsolataiban kell megvizsgálni. Ezt monta a NATO-főtitkár.

Egyelőre az Oroszország ellen eddig érvényesített szankciók "kiterjesztése" várható abban az esetben, ha Moszkva továbbra sem mutat együttműködési hajlandóságot az ukrajnai válság megoldásában.

Szünet várható az Európai Unió bővítési folyamatában a következő öt évben - vélekedett szerdán Brüsszelben Jean-Claude Juncker volt luxembourgi miniszterelnök, aki a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére.

Új távlatok megnyitását ígérte az ázsiai gazdaságoknak Li Ko-csiang kínai miniszterelnök az évente megrendezett térségi fórumon, a Hajnan tartományi Poaóban csütörtökön.

A brit külügyminiszter szerint Oroszország globális elszigetelődés felé tart ukrajnai beavatkozásával.

A bevándorlókat védő és a menedékjoggal kapcsolatos átfogó szabályozás megalkotására szólította az Amnesty International nemzetközi emberi jogvédő szervezet az európai uniós tagállamok vezetőit a csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozó előtt kiadott közleményében.

Magas részvételi arányról számolnak be a megfigyelők és tudósítók a Krím félsziget státusáról rendezett vasárnapi népszavazáson. Ezt írta a BBC honlapján.