a dalai lámaJótékony célra adományozza 1,1 millió font értékű Templeton-díját a dalai láma. A száműzetésben élő tibeti szellemi vezető hétfőn vette át a vallási díjat a londoni Szent Pál székesegyházban.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Mahmúd Abbász palesztin elnöknek szombaton átadott levélben - hivatalos iratban először - ígéretet tett egy palesztin állam létrejöttére a Háárec című baloldali újság hétfői cikke szerint.

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök figyelmeztette a 2014-es szocsi téli olimpia előkészületeiben résztvevő cégeket, hogy igyekezzenek a munkával és ne lépjék túl az előzetesen meghatározott költségvetési határt.

Az előző évhez képest több mint 6 százalékkal nőtt a legalább 10 millió jüan, több mint 5 százalékkal pedig a legalább 100 millió jüan vagyonnal rendelkezők száma a múlt évben a kelet-kínai Sanghajban.

Részlegesen felújítja a Bahreinbe irányuló katonai szállításait az USA annak ellenére, hogy továbbra is vannak emberi jogi aggályai a Perzsa-öbölben fekvő monarchiát illetően.

Dmitrij Medvegyev lett az új orosz kormányfő, miután az orosz parlament alsóháza (a duma) kedden jóváhagyta jelölését, Vlagyimir Putyin államfő pedig aláírta kinevezését.

Clinton és Geithner Bangladesh felé indulA demokrácia megszilárdítását és a fejlődés előmozdítását kívánja szorgalmazni Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szombaton Bangladesben, a világ egyik legszegényebb - s az utóbbi hetekben politikai felfordulással fenyegetett - országában tett látogatásán.

Határozottan elítélte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a csütörtök este a dagesztáni fővárosban, Mahacskalában elkövetett robbantásokat, amelyek tizenhárom halálos áldozatot követeltek, s a detonációkban csaknem százan sebesültek meg.

bin Laden téglák eladók"Oszama bin Laden-téglákat" árul egy férfi Pakisztánban, mármint annak az elbontott háznak a tégláit, amelyben a terroristavezér utoljára rejtőzködött és a halálát lelte.