A szlovák tettesek több embertől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében.
illusztráció, forrás: Pixabay.com

Az országos tisztifőorvos szerint "Magyarország oltónemzet", rövid időn belül kétmillióan lesznek azok, akik megkapták már legalább az első védőoltást a koronavírus ellen.
fotó: pixabay.com

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a hangulat szerte a világban kedvező, mivel enyhültek azok a félelmek, hogy az Archegos-ügy súlyos következményekkel járhat. A koronavírus-járvány miatt azonban csak korlátozott pluszokra lehet számítani Európában.

Jelentős, 380 millió forintos adománnyal támogatja az Országos Mentőszolgálatot a Groupama Biztosító az ügyfeleivel összefogásban. Az adományt jelképesen kedden adták át.