A Jobbik helyesli, hogy a nemzeti kereskedőház feljelentést tett hűtlen kezelés miatt a Quaestor-ügyben, szerintük azonban azt is ki kell deríteni, hogy kinek adta el a Quaestor az állampapírokat.

Bővült a Budapesti Értéktőzsde forgalma márciusban, a részvények 11,1 milliárd forintos napi átlagforgalma 17,4 százalékkal haladta meg az előző havi értéket.

Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank alapító tagjának 47 ország, köztük több európai állam is jelentkezett a kedd éjféli határidőig.

A hallgatói jelentkezések részben már lezárultak, és az eddigi adatok alapján több egyetemen többszörös a túljelentkezés a meghirdetett duális képzésre.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a nyomozás elősegítése érdekében menesszék a fővárosi főügyészt, mert a párt szerint Ibolya Tibor a Quaestor-ügyben nem az igazság feltárásával, hanem a kormány mentegetésével foglalkozik.