forrás: pixabay.com

Új progammal támogatják a magyar vállalatokat

Új progammal támogatják a magyar vállalatokat

Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért. Erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a közzétett videóban elmondta: Magyarország megállapodott az Európai Bizottsággal abban, hogy felső korlát nélkül adhat állami támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásokat vállalnak a munkahelyek megvédéséért.

A cégek támogatási kérelmeiket jövő héttől nyújthatják be.

“A támogatás összege a beruházás értékének maximum fele lehet, tehát egy 560 millió forintos beruházás esetén 280 millió forint támogatás jár”

– ismertette.

Kiemelte, hogy Magyarország a járvány elleni védekezés első, egészségügyi szakaszát megnyerte, és készen áll arra, hogy a magyar vállalatokkal és emberekkel összefogva megnyerje a védekezés második, gazdasági szakaszát is. Ez szerinte akkor lehetséges, ha az emberek dolgoznak, van munkahelyük, a program célja ezért az, hogy a vállalatok megőrizzék a munkahelyeket, és újakat hozzanak létre.

A miniszter a videóhoz fűzött bejegyzésében azt írta, a gazdaság nem a “kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől”, hanem az emberek munkájától lesz erős.

A támogatási kérelmeket szeptember 30-ig lehet beadni, a beruházásokat pedig a következő két évben kell végrehajtani – tette hozzá Szijjártó Péter.

Kapcsolódó cikkek