Torlódás van a Dunán

Torlódás van a Dunán

DunaMíg máskor az alacsony vízállás, vagy az időjárás okoz gondot, most egyes al-dunai kikötők nem bírják a megnövekedett fuvarozói forgalmat. Ezt közölte Szalma Botond egykori Mahart vezető, a Plimsoll Kft. ügyvezető-résztulajdonosa a Világgazdaság megkeresésére.

A szakember a lap hétfői számában megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyar kikötőkkel nincsen ilyen probléma.

Szalma Botond szerint a kikötők mellett a vízi utakkal is gondok vannak, elkerülhetetlen lenne például a folyók szabályozása. Úgy vélte, a Duna e tekintetben negyvenéves elmaradásban van. Meglátása szerint be kellene fejezni a vízlépcső építését Bős-Nagymarosnál, és továbbiakat kellene építeni Adonynál és Fajsznál, mindez viszont több százmilliárd forintos kiadást jelentene az államnak.

Mindazonáltal ezen vízművek száz-kétszáz évre is megoldanák a vízi infrastruktúra problémáit és nem csupán a hajózás miatt kellene megépíteni, mert a folyó szabályozatlansága miatt a magas talajvíz egy-egy évben százmilliárd forintos veszteséget is okozhat az agráriumnak – mutatott rá Szalma Botond.