Tizenötezren hagyták el az evát

Tizenötezren hagyták el az evát

A múlt év végén tizenötezren hagyták el az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), a kilépők meghatározó része az új adózási lehetőségekhez pártolt át. Írja a Magyar Nemzet.

A nemzetgazdasági tárca adatai szerint az evások korábbi 70 ezres létszáma január közepére mintegy 55 ezerre csökkent – számol be róla a lap csütörtöki száma. A kijelentkezők között nagyjából 7400 egyéni vállalkozó volt, s kedvezőbb közteherviselési lehetőséget keresett 7500 társas vállalkozás is.

Mindeközben megközelítette a 65 ezret azoknak a gazdasági szereplőknek a száma, amelyek az év eleje óta élő két új adózási módozatot, a kisadózók tételes adóját (kata) vagy a kisvállati adót (kiva) választották. A minisztérium statisztikája szerint a katához eddig 54 ezren kívántak csatlakozni, a kivába pedig eddig nagyjából 10 ezer vállalkozás jelentkezett be.