Szegeden egyéni tarifával lehet majd taxizni

Szegeden egyéni tarifával lehet majd taxizni

A taxiszolgáltatás hatósági árának megszüntetéséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.

Eddig a taxival utazóknak 600 forintos alapdíjat, 400 forintos kilométerdíjat, illetve 100 forint percenkénti időarányos díjat kellett fizetniük. A vita során Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester elmondta, a taxidíjak maximálása nem kötelező, csupán lehetőség az önkormányzatok számára, amellyel a megyei jogú városok többsége nem él. A közgyűlés döntött a települési támogatásban részesülők körének átalakításáról is.

A jövőben a rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülők – Szegeden mintegy 4500-an – is kapnak 10 000 forintos támogatást. A jogszabályi előírásoknak megfelelően döntöttek arról is, hogy az alanyi jogosultság helyett a jövőben jövedelemhatárhoz kötik a támogatást, azok kaphatnak ilyet, akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a 330 000 forintot.

Új lakásrendeletet alkotott a szegedi közgyűlés. Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester kifejtette, az arra rászorulók vagyoni viszonyaihoz, élethelyzetéhez igazítják a lakbértámogatás – 5 és 45 százalék közötti – mértékét, a korábbi öt helyett, három év helyben lakás után is pályázhatnak az érintettek bérlakásra, és csökken az előírt munkaviszony hossza is. Az elmúlt években az önkormányzat több mint hétszáz lakást újított fel és adott bérbe a piaci ár töredékéért.

Német Ferenc (Fidesz) hangsúlyozta, a kormányhivatal a korábbi rendeletet több ponton is törvénysértőnek találta.

“Már jogerős bírósági ítélet is született arról, hogy az önkormányzat indokolatlanul szedett óvadékot a szociális bérlakásokban élőktől”

– közölte.

A testület döntött a városi kitüntetésekről is, amelyeket Szeged napja alkalmából május 20-án adnak át. Idén Szeged díszpolgári címét Szajbély Mihály irodalomtörténész, a szegedi kommunikáció és médiatudományi tanszék alapítója kapja.

Kapcsolódó cikkek