Okos mérést tesztelne a Mavir

Okos mérést tesztelne a Mavir

Mavir Zrt.A kormányzati szándékkal összhangban kétéves, országos okos mérési kísérleti projekt indítására készül a Mavir Zrt. Ezt tudta meg a Világgazdaság.

Jövőre tízezer áram- és kilencezer háztartásigáz-felhasználót vonnának be az okos mérési pilot projektbe, a résztvevők körét 2014-ben százezer áram- és kilencvenezer gázfelhasználó ügyfélre bővítenék.

A program 38 millió euróba, azaz körülbelül 10 milliárd forintba kerülne. Az okos mérési rendszereket az Európai Unió 2020-ra szeretné bevezetni a fogyasztók legalább 80 százalékánál azokban az országokban, ahol az a kísérleti projektek tapasztalatai alapján gazdaságosnak ígérkezik.

A rendszer célja, hogy az intelligens mérőkkel felszerelt háztartásokban folyamatosan, pontosan és úgy lehessen mérni az áram, a gáz (illetve a víz és a távhő) felhasználását, hogy a felhasználók – megismerve saját fogyasztási szokásaikat – végső soron csökkenthessék energiaszámláikat.