Mikecz Péter kiemelte, a rendelkezés célja, hogy mindenki, aki webshopokból rendel, a Magyar Postát mint egyetemes szolgáltatót igénybe vehesse. A szabad kézbesítőválasztás joga azonban továbbra is megmarad, a Magyar Postát lehetőségként kell feltüntetnie minden webshopnak – jegyezte meg. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a marketingkommunikációs főigazgató úgy fogalmazott,
a változás a postának feladatot, több mint kétezer település lakosságának pedig lehetőséget jelent. A Magyar Posta minden csomagot el tud szállítani, és nem válogathat.
Mikecz Péter a televízió műsorában jelezte: a Magyar Posta a házhoz szállításban tud előnyt nyújtani, emellett 550 csomagautomatát is üzemeltetnek, és idén további 150-et telepítenek. Várakozásai szerint el tudják majd látni a megnövekedett feladatot, hiszen tavaly a csúcsidőszakban, októbertől decemberig volt olyan nap, amikor 250 000-270 000 csomagot is kézbesítettek.
“Ez azt mutatja, hogy az átlagoshoz képeset 10-20 százalékos növekedés esetén is helyt tudnak állni”
– tette hozzá.
Mikecz Péter arról is beszélt, a postai feladatok közé tartozik a nyugdíjak kiszállítása is, a nyugdíjasok mintegy 40 százaléka, több mint 900 ezer ember készpénzben kapja meg az ellátás összegét. Mint mondta, 2023-ban több mint 1800 milliárd forintot vitt ki a Magyar Posta nyugdíjként.
“Idén a február 12-én kezdődött és 29-én, csütörtökön befejeződő nyugdíjkifizetési időszakban a 13. havi nyugdíj miatt a szokásos havi értékhez képest kétszer akkora, 280 milliárd forintot meghaladó összeget kézbesítettek készpénzben a postások”
– mutatott rá.
Mikecz Péter kitért arra is, hogy az elmúlt évben csaknem tíz százalékkal nőtt a postai dolgozók elleni erőszakos támadások száma, hiszen gyakran sok pénzt visznek magukkal. A Magyar Posta kiemelt figyelmet fordít a kézbesítők biztonságára, biztonságtechnikai tréningeken készítik fel őket a veszélyes helyzetekre, valamint technikai felszerelésüket is fejlesztették. A PDA-készülékeiken GPS nyomkövető és veszélyjelző gomb van, a kiszállított készpénzt biztonságtechnikai eszközökkel, például festékpatronnal is védik, valamint együttműködnek a rendőrséggel és a polgárőrökkel – sorolta a marketingkommunikációs főigazgató.