Meglepetéseket is okozhat a kata

Meglepetéseket is okozhat a kata

Kellemetlen meglepetéseket is okozhat a kormány új adózási formája, a kisadózók tételes adója. Aki idén tér át az adónemre, mindenképpen áfaalany lesz. Erről ír a hétfői Napi Gazdaság.

A napilap cikke szerint korántsem biztos, hogy mindenki jól jár majd a kisadózók tételes adójával (kata). Az új adóval akár évi egy bevallásra is redukálható az adminisztráció, a havi rendszerességű adófizetés mellett. Azonban a katás vállalkozásnak alapesetben áfabevallást is kell készítenie – praktikusan negyedévente -, de alanyi adómentességet választva ettől megszabadulhat, ebben az esetben áfa nélkül számláz, vagyis a forgalmi adó sehol sem kerül elő az ügyletek során.

Mivel a kormány is arra számított, hogy ezt a két elemet össze fogják kapcsolni a cégek és a vállalkozók, az alanyi mentesség bevételi határát ötről hatmillió forintra emelte a parlament. Az alanyi mentességre, pontosabban a bejelentkezésre ugyanakkor más szabályok vonatkoznak, mint a katára. Míg ugyanis a katára bármikor, akár év közben is át lehet térni, az alanyi mentességgel nem így áll a helyzet. Ezt csak egyszer, az év végén lehet választani. A napilap kérdésére a NAV megerősítette, aki idén tér át a katára, az mindenképp áfaalany lesz és bevallást kell készítenie.