Matolcsy György

Matolcsy György irányváltást sürget

Matolcsy György irányváltást sürget

A magyar felzárkózási pályát újra kell tervezni, olyan egyensúlyi fordulatra van szükség, amely nem egyszerűen a növekedést, hanem a fenntartható növekedést célozza. Ezt a Magyar Nemzeti Bank elnöke a magyarnemzet.hu-n hétfőn megjelent írásában.
A jegybankelnök szerint a felzárkózás összes területén fel kell értékelni az egyensúlyi szempontokat, jelenleg azonban kiemelten a pénMatolcsy György irányváltást sürgetügyi egyensúly terén.

“A válság, majd a válságkezelés és a helyreállítás az egyensúlyok gyors és jelentős romlásával jár együtt, nem egy-egy egyensúlyi mutató romlik, hanem valamennyi egyszerre”

– hívta fel a figyelmet Matolcsy György.

Az egyidejű, a korábbiakhoz, valamint a régióhoz képest magas költségvetési és folyó fizetési hiány együtt azt jelenti, hogy Magyarország újból beleesik az ikerdeficit csapdájába, amiből sikerült kitörnie a 2010 utáni sikeres költségvetési fordulattal. Most egy törésszerű romlás révén alakul ki jelentős ikerdeficit, így a kockázat még nagyobb. A költségvetési hiány egyaránt a GDP 8 százaléka körül, az államadósság-ráta a GDP 80 százaléka körül alakulhat, a cserearányok romlanak, a korábbi évek kedvező folyó fizetési mérleg helyzete megfordul – fejtette ki az MNB elnöke. Arra is kitért, hogy mindezt tetézi a magasabb infláció, amelynek emelkedése mögött döntően világgazdasági folyamatok állnak, de kétségtelenül hat rá az itthoni magas költségvetési hiány, továbbá a termelékenységi és a versenyképességi javulásnál nagyobb jövedelemkiáramlás.

Matolcsy György ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy gyors egyensúlyi fordulatra van szükség.

“Ehhez meg lehet tartani az összes eddigi életszínvonalat javító lépést, de el kell engedni, vagy át kell ütemezni a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét”

– mutatott rá.

“Ez elég a gyors költségvetési fordulathoz, az államadósság-ráta gyorsabb csökkentéséhez, valamint fékezheti a folyó fizetési mérleg romlását és az inflációs várakozások felépülését”

– fűzte hozzá.

A jegybankelnök leszögezte: a fenti lépések most elegendőek, néhány hónap múlva már nem.

“A tisztességes nézeteltérés gyakran az előrehaladás jele”

– ezzel az idézettel Mahatma Gandhitól zárta sorait a jegybank vezetője a magyarnemzet.hu-n.

Kapcsolódó cikkek