Már minden második utazó online foglal szállást

Már minden második utazó online foglal szállást

Az utazok.hu becslése szerint a mintegy 60 milliárd forintos teljes belföldi szállásdíj-bevétel felét az online szállásközvetítők generálják, ami jelentősen hozzájárul a magyar turisztikai piac évi várható 8-10 százalékos növekedéséhez.

Az online szakportál legfrissebb felmérésének eredményét pénteken juttatta el az MTI-nek, a közleményben Szennay Andrást, az utazok.hu csoport ügyvezető igazgatója kifejtette: évről-évre nő az online szállásközvetítők szerepe a belföldi turisztikai piac növekedésében. A trend idén sem változik, így a 8-10 százalékos várható növekedés nagy részét ez a szegmens fogja generálni. Hozzátette, hogy a hazai felhasználók is bátran és tudatosan használják ki az online foglalás előnyeit és kényelmi szolgáltatásait. A növekedésre még mindig van lehetőség, tapasztalataik alapján sokan csak informálódnak a neten, de a foglalást vagy fizetést még közvetlenül intézik.

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. arról tájékoztatott, hogy rekordévet zárt 2014-ben a turizmus Magyarországon. A kereskedelmi szálláshelyek 2014-ben összességében több mint 9,5 millió vendéget fogadtak, a vendégéjszakák száma pedig csaknem elérte a 24,2 milliót, a 2013-as közel 23 milliós vendégszámot túlszárnyalva. Hozzátették, egyre többen választják az online foglalási rendszereket, a kor igényeivel lépést tartva egyre több szolgáltató, közterület és attrakció próbál meg megfelelni az internetezők igényeinek, megkönnyíteni a turisztikai döntéseiket. Az utazok.hu idén harmadik alkalommal gyűjtötte össze Magyarország legjobb és legnépszerűbb szállodáit, a különböző kategóriákban összesen mintegy 50 ezer szavazat érkezett a szálláshelyekre. Az Aranycsengő díjat a fődíj mellett öt kategóriában osztják ki. 

A legjobb szállás 2015-ben az utazók véleménye alapján a bikali Puchner Kastélyszálló és Reneszánsz Élménybirtok lett, a tavalyi győztes sümegi Hotel Kapitány Wellness és a mátraházi Residence Ózon superior Conference & Wellness Hotel előtt. A legromantikusabb szálláshely idén a párban utazók szavazatai alapján az egerszalóki Mesés Shiraz Wellness&Tréning Hotel lett, az év családbarát szálláshelye címet idén – ahogy tavaly is – a sümegi Hotel Kapitány Wellness nyerte. Az idősebb generáció által leginkább kedvelt szálláshely az egri Hotel Eger&Park lett, a legbarátságosabb kategória nyertese a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa. A legjobb ár-érték arányú kategória győztese pedig a tengelici Hotel Orchidea.