Már kérhetjük a végtörlesztést

Már kérhetjük a végtörlesztést

Pénztárcába nyúló kéz és egy ház makett

A kormany.hu portálon megjelent ismertető szerint azok a devizahitelesek élhetnek a végtörlesztéssel, akiknek a devizahitelük fedezetéül ingatlanalapú jelzálog szolgál. Ezeknek a devizakölcsönöknek több mint nyolcvan százaléka tízmillió forint alatti, a maradék húsz százalék pedig a tíz és harmincmillió forint közötti, harmincmillió forint feletti devizaalapú jelzálogkölcsönt mindössze harmincnyolc-negyvenezer család vett fel. A devizahiteleseknek a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli kérelmüket ez év december 30-ig kell beadniuk a bankjuknak, és az igénybejelentéstől számított hatvan napon belül kell teljesíteniük.  

Frank beváltása forintra

A hitelintézeteknek a törvényben rögzített árfolyamokat  kötelező alkalmazniuk, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb a törvényben rögzítettnél, és a hitelfolyósító június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést. Emellett a devizahiteleseknek vállalniuk kell az áthidaló- vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás végtörlesztését is, amennyiben devizakölcsönükhöz kapcsolódik ilyen. Ha az adós teljesíti ezeket a feltételeket, a pénzintézet nem utasíthatja el a végtörlesztési igényt, és hatvan napon belül elő kell készítenie a szerződés lezárását. 

Az ingatlanfedezetű devizahitel és a gyűjtőszámlahitel végtörlesztéséért nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj vagy jutalék. A devizahitellel rendelkezők megsegítésére kidolgozott lehetőségekkel élőket a jogszabály mentesíti a személyi jövedelemadó, az ajándékozási, visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség alól a pénzintézetek révén elengedett követelés, az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem, a kedvezményes bérleti díj formájában juttatott bevétel, illetve az ingatlan kedvezménnyel történő visszavásárlása után.

A közlemény szerint díjmentessé válik az állam lakásvásárlásával, valamint a devizában felvett lakáshitelből származó követelés rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével összefüggésben kezdeményezett jelzálogjog, végrehajtási jog, továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló eljárás, akárcsak a vételi jog bejegyzésére irányuló eljárás és a Nemzeti Eszközkezelő javára történő vagyonkezelői jog bejegyzése. Az új törvény korlátozza a devizaalapú hitel és kölcsönszerződéseknél devizában felszámítható költségeket, díjakat is. Kizárólag azokat a költségeket és díjakat lehet felszámítani devizában, amelyek az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak.

Forintkötegeket cipelő férfi

A penzcentrum.hu internetes újság egyik szerdai cikkében rámutatott: egyes bankok lehetőséget biztosítanak arra, hogy forinthitellel váltsa ki a devizahitelt az adós, rögzített árfolyamon. Ezzel a megoldással bizonyos esetekben az árfolyamnyereség mellett a havi törlesztő részleten is spórolhatnak az adósok. A hitelkiváltásnál érdemes hangsúlyozni, hogy a bankok helyzete és jelenlegi stratégiája nem azonos. Vannak olyan pénzintézetek, akiknek nagyobb devizahitel állományuk van és magasabb veszteséget fognak elkönyvelni a végtörlesztés miatt, miközben más bankok, akiknek kisebb a devizahiteles portfóliójuk, ügyfélszerzésre igyekeznek majd kihasználni a kínálkozó lehetőséget.

Emiatt, bár a legtöbb bank megpróbálja majd megtartani saját ügyfeleit, így várhatóan jelentős különbségek lesznek az árazásban a különböző bankok között. Elképzelhető, hogy akkor jár a devizahiteles a legjobban, ha a forinthitelt nem annál a banknál veszi fel, ahol a jelenlegi devizahitele is van.