Lassan dönteni kell az eváról

Lassan dönteni kell az eváról

kivárnak a vállalkozók

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a határidő elmulasztása esetén igazolást nem fogad el a hatóság. A nyilatkozatot a rendszeresített adatbejelentő-lapon lehet benyújtani, amely a NAV honlapjáról letölthető, vagy az ügyfélszolgálaton beszerezhető. 

A nyomtatványok ügyfélkapun keresztül elektronikusan, postán, illetve az ügyfélszolgálatokon személyesen is benyújthatók. A közleményben felhívják a figyelmet arra is, hogy az idén az eva szerint adózók közül azoknak, akik már nem felelnek meg az eva feltételeinek – például adótartozásuk van – kötelező a kijelentkezés, amit ugyancsak a rendszeresített formanyomtatványon tehetnek meg.