Így indult március 6-a a tengeren túl

Így indult március 6-a a tengeren túl

Jelentős csökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i tőzsde irányadó indexei, mivel az új koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeitől rettegő befektetők a biztos menedéknek számító eszközök, például az államkötvények és az arany felé fordultak.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 2,54 százalékos, az S&P 500-as mutató 2,31 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 3,08 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken zuhannak az irányadó indexek. Péntek délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 3,96 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 3,80 százalékos, a párizsi CAC-40 4,31 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 4,07 százalékos mínuszban állt.

Milánóban 3,83 százalékkal, Madridban pedig 3,92 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1341 dollárt adtak, 0,90 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,89 százalékkal gyengült a dollár, 105,22 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is zuhan.

A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,50 százalékos mínuszban, 48,26 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 3,77 százalékos veszteségben, 44,16 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,69 százalékkal, 1681,79 dollárra emelkedett, de eddigi napi csúcsán, 1689,65 dolláron 2013 januárja óta nem látott szintre jutott fel. Az áprilisi szállítású arany ára 0,85 százalékkal 1682,25 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Csütörtökön 3 százalékot meghaladó veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek:

a Dow Jones ipari átlag 3,58 százalékkal, 26 121,28 pontra, az S&P 500-as index 3,39 százalékkal, 3023,94 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 3,10 százalékkal, 8738,60 pontra süllyedt.

Kapcsolódó cikkek