A pénzügyi felügyelet munkatársai próbavásárlást hajtottak végre a társaság népszerű, Hévízi üdülőközpontban található helyiségében, amely hirdetőtáblával és LED-es fényújsággal is jelezte, hogy ott pénzváltó működik. Az ezt követő eljárás során beszerzett bizonyítékok szerint az Ajsa-Kühne Kft. tevékenységét több különböző valutával (euró, svájci frank, angol font, USA dollár) is folytatta, jelentős összegű forgalmat bonyolítva.
Az MNB vizsgálata megállapította, a társaság korábban – az egyik akkori takarékszövetkezet megbízásából, vele szerződésben állva – jogosult volt pénzváltási tevékenység végzésére, amit a megbízási szerződésének megszűnése után is folytatott.
Az Ajsa Kühne Kft. tehát jogsértően, üzletszerűen pénzváltási tevékenységet végzett, miközben nem rendelkezett az erre vonatkozó pénzügyi felügyeleti engedéllyel. Az MNB mindezek nyomán azonnali hatállyal megtiltotta a társaságnak a jogosulatlan tevékenység folytatását és 28 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki rá. A felügyelet emellett jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával feljelentést is tesz az ügy miatt – közölték.