Figyeljen a céges laptopra!

Figyeljen a céges laptopra!

A céges laptopok leggyakrabban utazás közben tűnnek el, az ellopott és adatvédelmi rendszerrel nem rendelkező gépek több mint fele illetéktelen felhasználóhoz kerül. A magyar cégeknek egy-egy eszköz elvesztése az adatok értékével és az eszköz árával együtt, mintegy 2,4 millió forint kárt okoz. Ez derül ki az Intel kutatásából.

A számítástechnikai cég azt is megállapította, a laptopokon tárolt adatok nagyobb értéket képviselnek a vállalatok számára, mint maguk az eszközök, hiszen az adatvesztés által okozott maximális kárértéket mintegy 14 millió forintra becsülték. A kutatást 744 vállalat bevonásával a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában végezték, a cégek 27,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy loptak már el tőlük gépet, illetve veszett már el laptopjuk.

A felmérés általános megállapítása szerint, ha a mobileszközök elhagyják a vállalat területét, még nagyobb az eltűnési kockázat. Ugyanakkor az is igaz, hogy Lengyelországban eltulajdonított céges laptopok harmadát közvetlenül a vállalatoktól lopták el. A cseh cégek sem állnak jobban, hiszen ott a harmaduk tűnik el a munkahelyen, míg Magyarországon majdnem 20 százalék ez az arány, Szlovákiában pedig 22,5 százalék. Ráadásul a közép- és kelet-európai vállalatoknál eltűnő laptopok 26,4 százalékos részaránya több mint kétszeresen meghaladja az egyesült államokbeli vállalatoknál tapasztalt értéket, ahol az összehasonlító felmérések szerint a laptopok mindössze 12 százaléka tűnik el.
    
A vállalatok többsége azt állítja, hogy az adatok elvesztése súlyosabb gondot jelent neki, mint az eszköz eltűnése. A hardver költsége nagyjából átlagosan háromszázhatvanezer forint, míg az azon tárolt adatok értékét több mint 2 millió forintra becsülik a vállalatok. A becsült érték Lengyelországban a legmagasabb 2,32 millió, cseheknél 2,2 millió, a magyaroknál 2,178 millió, míg a szlovákoknál 1,8 millió forint. Az összegek az elveszett adatok értéke mellett például tartalmazzák a szellemi tulajdonjogot, valamint azt, hogy az alkalmazott a munkaeszköz nélkül nem tud dolgozni.

A tényleges kárnál is nagyobb veszélyt jelent azonban az ellopott adatokkal való visszaélés kockázata. A maximális kárértéket a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában határozták meg a legmagasabban, több mint 15 millió forintban. A lengyel cégek 13,15 millió forintra becsülik a maximális kárt, míg a magyarok mintegy 10 millió forintra. A kutatásról szóló közlemény idézi az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatóját, Gacsal Józsefet, aki elmondta, a legtöbb informatikai vezető is osztja azt a nézetet, miszerint a laptopok elvesztése végzetes következménnyel is járhat a vállalat számára. A legtöbben Lengyelországban vannak ezen a véleményen (84,3 százalék), és csak Szlovákiában vannak kisebbségben azok a válaszadók (41,7 százalék), akik szerint nem fogja tönkretenni a céget az, ha eltűnik az egyik vezető laptopja. Hozzátette, a fő probléma az, hogy a vállalatok nem titkosítják az adataikat, minden második laptopról hiányzik az adatvédelmi rendszer. Ez leginkább Magyarországra jellemző (58,6 százalék), majd Szlovákia (55,3 százalék), Csehország (52 százalék), majd Lengyelország (51 százalék) következik.