Ez lesz a vonzó a cégek számára

Ez lesz a vonzó a cégek számára

Felértékelődik a fejlesztők körében a Kálvin tértől a Liszt Ferenc repülőtérig tartó irodafolyosó a Robertson Hungary tanácsadó társaság szerint.

Jelenleg a budapesti A kategóriás irodaállománynak alig 10 százaléka található ezen a szakaszon. A tanácsadó arra alapozza előrejelzését, hogy a válság lecsengésével a cégek utazási keretei ismét megemelkednek, viszont ezeket hatékonyabban akarják elkölteni. Ez a szemlélet pedig az egynapos utakat preferálja, amelyek a repülőtérről gyorsan elérhető cégközpontokba irányulnak. Az MTI-nek eljuttatott közleményében megjegyzik, a terület rövid idő alatt elérhető a belvárosból is metróval, amelynek a felújítása napirenden van.

Rámutatnak arra, hogy az ingatlanfejlesztők gyakran gondolkodnak folyosókban. Eddig a favorit a Váci úti folyosó volt, de fejlesztették a Hungária körúti folyosót is, ez azonban a válság miatt elakadt. Budapesten az A kategóriás irodaterület jelenleg meghaladja a 2,5 millió négyzetmétert. Ebből a repülőtéri folyosóra 226 ezer négyzetméter jut. Most még vonzóak az ottani bérleti díjak is. A fővárosi átlag 12-18 euró – havonta és négyzetméterenként -, míg a repülőtérhez közel eső szakaszon 8-12 euró a fajlagos bérleti díj – áll a közleményben.