A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára elmondta,
csütörtök reggelig több mint 771 000 VISSZADO-nyilatkozat érkezett az adóhivatalhoz.
Azoknak, akik nem kapnak családi pótlékot, de jogosultak családi kedvezményre, és szeretnék megkapni 2022. február 15-éig az adó-visszatértést, a nyilatkozatot szilveszterig be kell nyújtaniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
A nyilatkozat kitöltése azért fontos, mert a szülő belföldi bankszámlaszámának vagy postacímének ismerete nélkül nem tud utalni a NAV.
“Jövőre 10 százalékra csökken a kisvállalati adó mértéke, így még többen választhatják a kivát, amellyel a pénzügyi tárca számításai szerint az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a 80 százaléka jobban járna, és jelentősen spórolhatna a közterhein”
– emelte ki Izer Norbert, megjegyezve, kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2021-es zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni. Ugyanez igaz a katára (kisadózó vállalkozások tételes adója) is: akik még idén választják, az egész 2022-es évben így adózhatnak.
“Aki január 1-én vagy utána jelzi a katára váltás, annak számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön – azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő – bevallást is el kell készítenie”
– jegyezte meg az államtitkár.
Jelenleg a speciális adózási módok közül a legtöbb vállalkozást, több mint 807 000-et, az alanyi mentesség érint.
Az általános forgalmi adóban az alanyi mentesség egy évre választható, vagyis ha valaki 2022-ben szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-ig ezt jeleznie kell az adóhivatalnak. Szilvesztert követően az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2023-as adóévre választhatják a már működő vállalkozások. Az alanyi adómentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie.
“Sőt még áfa bevallást sem kell benyújtania”
– részletezte az államtitkár.
A kormány több kedvező adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyekkel törvényi keretek között rengeteg pénzt spórolhatnak meg – szögezte le Izer Norbert, hozzátéve, hogy a folyamatos adóügyi könnyítések miatt évről-évre egyre többen választják ezeket a speciális adófajtákat.
Jövőre a kiva kulcsának csökkentése mellett teljesen megújul az átalányadó, amely nemcsak a legkisebb vállalkozásoknak, hanem sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak is kedvez – emlékeztetett az államtitkár.