Dolgozz a Mol-csoportnál!

A Mol-csoport idén kilencedik alkalommal indítja el nemzetközi online tehetségkutató versenyét egyetemistáknak, valamint 12 országban mintegy 220, Magyarországon 75 pozíciót hirdet meg pályakezdőknek.

A Freshhh tehetségkutató programra április 3-ig, a Growww gyakornoki programra április 8-ig lehet jelentkezni. A Freshhh tehetségkutató programban a diákok az iparágon belül életszerű feladatokon dolgozhatnak, a Growww program pedig a frissdiplomások számára lehetőség arra, hogy valós üzleti kihívásokkal szembesüljenek.

A közlemény szerint a tehetségkutató versenyre a diákok a világ bármely tájáról jelentkezhetnek, az első öt csapat összesen mintegy 7,5 millió forintot, 25 000 eurót nyerhet és csatlakozhat a Growww programhoz. A verseny három körből áll, az első öt csapat pedig bejut a május 28-án Budapesten élőben megrendezett döntőbe, valamint lehetőséget kap arra, hogy a Mol-csoportnál kezdje meg nemzetközi karrierjét. A 2007 óta futó Growww programot azért hozta létre a Mol-csoport, hogy munkaerő-állományát tehetséges, jó képességű és a szakmai fejlődés iránt elkötelezett fiatal szakemberekkel erősítse. A program résztvevőinek 80 százaléka ma is a Mol-csoport csapatának a tagja, 2007 óta 1570 fiatal helyezkedett el a csoportnál a Growww programnak köszönhetően – áll a közleményben.