Bevált a chipsadó?

Bevált a chipsadó?

chips adóA korábbi becslésekhez képest kisebb lehet az elmaradás az idei tervhez viszonyítva chipsadófronton, a labdarúgó Eb és a nyár ugyanis szépen hizlalja a bevételeket. Ezt írta a csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

A lap az adóhatóság adatait ismertetve közölte, az idei első negyedévben a bevallott népegészségügyi termékadó (neta) összege meghaladja a 2011. negyedik negyedévit, miközben a teljes hazai élelmiszer-, üdítő- és szeszesital-forgalom csökkent.

Eddig összesen közel 12,4 milliárd forintot vallottak be a gyártók a neta tavaly szeptemberi bevezetése óta. A június 30-áig beküldött bevallások szerint a legerősebb hónap 2012 áprilisa és júniusa volt 1,8-1,8 milliárd forinttal. Így a korábban becsült négymilliárdos mínusznál akár kisebb is lehet az elmaradás a 2012-es költségvetésben szereplő 20 milliárdos neta-bevételi tervtől. Az év eddigi hónapjai átlagosan ugyanis 1,5 milliárdos bevételt hoztak, ennek alapján 18 milliárdos kalkulált éves bevétel adódik. A tavalyi terv is majdnem meglett, az ötmilliárdos előirányzattal szemben közel 4,7 milliárd forint folyt be.