
Az új szerződések 42.000 négyzetméterről szóltak, ami nem érte el a tavalyi első félévit – közölte a Colliers International ingatlan tanácsadó az MTI-vel. Az újratárgyalt és meghosszabbított bérleti szerződések nagysága – a korábbi évekhez hasonlóan – kétszerese volt az új tranzakciókénak, és 82 ezer négyzetmétert tett ki. Az üresedési ráta valamelyest emelkedett, június végén 21,4 százalékon állt. Az első félév végén a piacon összesen 387 ezer négyzetméter épület-terület állt kihasználatlanul.
A bérleti díjak a város határában, a főútvonalak mentén lévő logisztikai központokban 3,2-4 eurót tettek ki, négyzetméterenként és havonta. A városi logisztikai épületek esetében pedig 4-5 euró között volt a fajlagos bérleti díj. A bérbeadott terület várhatóan a második félévben sem lesz sokkal nagyobb, így az éves adat valószínűleg 100.000 négyzetméter körül, a tavalyi szint alatt alakul.