A vidéki gazdaságfejlesztést ösztönzik

euro faA Vidékfejlesztési Minisztérium már megtette a szükséges lépéseket a vidékfejlesztési források jobb felhasználása érdekében.

A minisztérium ezt azzal összefüggésben tudatta, hogy az Állami Számvevőszék csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette, vizsgálata szerint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2007-2011. között rendelkezésre álló 270,2 milliárd forintos forrást nem használták fel az elvárható hatékonysággal a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikálására, valamint a helyi közösségek megerősítésére.

A VM tájékoztatásában aláhúzza, a vidékfejlesztési források jobb felhasználása érdekében a támogatásokkal elsősorban a gazdaságfejlesztést kívánja ösztönözni. Ezért egyebek mellett a pályázatok elbírálási idejét megfelezte, a kifizetéseket felgyorsította, így a programozási időszak – azaz 2013 – végére nem marad lekötetlen forrás.

A VM egyetért az ÁSZ kritikáinak jelentős részével – például a támogatások alacsony kifizetési arányával, illetve a kifizetések hosszú határidejével -, amelyek a vidékfejlesztési források 2007-2011 közötti felhasználását kifogásolták. Emlékeztet ugyanakkor arra, hogy a vizsgált időszak túlnyomórészt az előző kormány idejére esett. A minisztérium eddigi és folyamatban lévő intézkedései biztosítják, hogy a programozási időszak végére ne maradjon lekötetlen forrás, a rendelkezésre álló támogatásokat a lehető legteljesebb mértékben felhasználhassák a gazdálkodók – olvasható a közleményben.