"A gazdaság teljesítménye áll a béremelkedések mögött"

"A gazdaság teljesítménye áll a béremelkedések mögött"

A gazdaság javuló teljesítményével magyarázható a bérek emelkedése és ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság, valamint a beruházások bővülése. Ezt mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában a legfrissebb kereseti adatokra reagálva.  

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy júniusban a teljes munkaidőben dolgozók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után. A jelentés szerint az első fél évben 11,9 százalékos volt a növekedés. Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint volt. A nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető.

Varga Mihály szerint az adatok azt mutatják, hogy folytatódik a bérfelzárkózás, amit – tette hozzá – a közterheket csökkentő bérmegállapodás és az adójogszabályok változása is támogat. A miniszter abban bízik, hogy a folyamat a következő hónapokban is folytatódik. 

Egyúttal üdvözölte, hogy a kereseti egyenlőtlenségek csökkentek, hiszen a növekedés a leginkább elmaradott megyékben meghaladta az átlagot. Hozzátette, hogy az ágazatok közül különösen a közigazgatásban, az építőiparban, az idegenforgalomban és az egészségügyben dolgozók bérének emelkedése jelentős. Utóbbi azért is különösen fontos, mert stabilizálhatja a munkavállalói létszámot és biztosíthatja az utánpótlást is – hangsúlyozta Varga Mihály.

Kapcsolódó cikkek