A kedden és szerdán tartott állásbörzén a második helyen a mérnökinformatikus szakma, a harmadikon pedig a gépészmérnök szakma áll – csaknem 120, illetve több mint 100 állásajánlattal.
“Az állásbörze kiállítói közül 37-en angol nyelvű gépészeti modellezés végzettségű szakembereket keresnek, sokan alkalmaznának továbbá műszaki menedzsereket és gazdaság menedzsment szakon végzetteket is. Nagy a kereslet továbbá a matematikusokra, alkalmazott matematikusokra és fizikusokra is”
– fejtették ki.
Orbán Balázs, a rendezvény főszervezője a közlemény szerint elmondta, hogy a kiállítók között van néhány fős mikrovállalat és több tízezer főt foglalkoztató multinacionális cég is, foglalkoztatottságuk 11 000 és 57 000 fő között mozog. A vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya szektortól függően 9-100 százalék közötti, átlagosan 65,5 százalék – tette hozzá.
















