Twitter a tőzsdén

Twitter a tőzsdén

 

twitterA Facebook tőzsdére lépése óta a legnagyobb technológiai részvénykibocsátás lehet a Twitteré, amelynek révén 1 milliárd dollár értékben kíván tőkét bevonni a társaság a november 15-re tervezett akcióval, Ezt mondta Kovács Péter, a Buda-Cash nemzetközi üzletágvezetője.

A világ egyik legnépszerűbb mikroblogjává vált Twitter papírjait a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq helyett a New York-i tőzsdén vezetik be, tette hozzá a szakértő. A kibocsátás helyére vonatkozó döntés szerinte korántsem meglepő, hiszen még élénken él a befektetők emlékezetében a Facebook “katasztrofális” tőzsdei debütálása, 2012. május 18-án technikai hibák késleltették a közösségi oldal papírjainak kereskedését, ami után rekordmértékű bírságot (10 millió dollárt) szabott ki a SEC (az amerikai tőzsdefelügyelet) a Nasdaqra. Ezen kívül az augusztusi Flash Freeze-ként emlegetett technikai hiba is megtépázta a tőzsde hírnevét, amikor is az összes részvény és opció kereskedése több órán keresztül, egészen az utolsó fél óra kezdetéig szünetelt.
Kovács Péter kifejtette, a Twitternek jelenleg több mint 215 millió havi aktív felhasználója van, valamint több mint 100 millió napi aktív felhasználóval rendelkezik és szinte minden országban jelen van. A felhasználók többek között befolyásos egyének és szervezetek a világ minden tájáról, a világ legismertebb vezetői, kormányzati tisztviselők, hírességek, sportolók, újságírók, a média. A felhasználók mintegy 500 millió bejegyzést hoznak létre naponta. A Buda-Cash nemzetközi üzletágvezetője ismertette, a Twitter az életciklusának még a korai fázisában van, így nem meglepő, hogy a robosztus árbevétel-növekedés mellett, még veszteséges a vállalat. Az elemzők szerint a vállalat sikerének alapja a bevételek gyors növekedése lehet. A globális terjeszkedés és a felhasználók számának további bővülése révén minden bizonnyal a hirdetők egyre nagyobb potenciált látnak benne, mint hirdetési felület. A hirdetési bevételek felfutása lehet tehát a kulcsa a társaság jövőbeli sikerességének, és miután az online hirdetési piac a következő években az előrejelzések szerint rohamosan növekedhet (melyből jelenleg a Twitter, még csupán 0,5 százaléknál kisebb részesedéssel bír), így a lehetőség adott a vállalat számára, hogy ebből profitálhasson. Véleménye szerint fontos megemlíteni, hogy a társaság a riválisoknál nagyobb reklámbevételt tud a mobil eszközök révén generálni, miután a Twitternél ez az arány 65 százalék, szemben a legfőbb rivális Facebook 41 százalékával. Hozzáfűzte, hogy a tőzsdén a TWTR ticker kód alapján lehet majd kereskedni a vállalat részvényeivel. Elvileg négy karakterből álló ticker kód korábban nem volt megengedett a New Yorki tőzsdén, ebből is látszik, hogy megkülönböztetett figyelem övezi a Twittert.