Töltésépítés milliárdokból

Töltésépítés milliárdokból

Duna töltésA Duna Tolna megyei szakaszának töltésfejlesztési munkáira az Országos Vízügyi Főigazgatóságnál kiírt nyílt tendert nettó 3,4 milliárd forintos ajánlatával a CD Konzorcium nyerte el. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A munka része 32,7 kilométer töltés megépítése, 36,4 kilométernyi töltéskorona burkolása, továbbá fel kell újítani 11 darab zsilipet és szivattyútelepet is. A felhívásra két ajánlat érkezett. Ezek közül az összességében legelőnyösebb lett a nyertes. Az ár 70 súlyszámmal, a szakmai ajánlat 20, míg a munkanélküli és tartósan munkanélküli személyek foglalkoztatásának mértéke 10 súlyszámmal szerepelt az értékelésnél. A másik ajánlattevő és a nyertes konzorcium tagjainak nevét nem hozták nyilvánosságra.