Munkahelyeket is teremt a felsőzsolcai telephely

Munkahelyeket is teremt a felsőzsolcai telephely

felsőzsolcai _iparipark

Az M30-as autópálya, a hármas és a harminchetes számú főutak közvetlen közelében lévő százhárom hektáros ipari park fejlesztésére azért volt szükség, mert már csak nyolc hektár infrastruktúrával ellátott beépíthető szabad terület maradt, ugyanakkor a gazdasági válság enyhülésével érezhetően fokozódott a befektetői érdeklődés a miskolci térség iránt – mondta Szász Csaba, a Felsőzsolcai Ipari Zóna Kft. ügyvezető igazgatója. 

Az ipari park épülete

A felsőzsolcai ipari park

Az Észak-Magyarországi Operatív Program ötven százalékos támogatásával, négyszázkilencvenkétmillió forintból megvalósuló projekt eredményeként a régióban működő, illetve letelepülni kívánó, gyártó, beszállító, valamint feldolgozó és szolgáltató vállalkozások számára korszerű telephelyi feltételeket teremtődnek. Az ügyvezető igazgató szerint a megnövekedett érdeklődés nemcsak az ipari park kedvező földrajzi elhelyezkedésének, a mérsékelt telekáraknak, hanem a környéken rendelkezésre álló, ipari termelési tapasztalattal rendelkező képzett munkaerőnek is köszönhető.

Jelenleg mintegy félszáz vállalkozás található az ipari parkban, amelyek csaknem hétszáz embert alkalmaznak. A fejlesztéseknek köszönhetően mind a foglalkoztatottak száma, mind az itt lévő vállalkozások révén termelt bruttó hozzáadott érték három-négy éven belül megduplázódhat.