Mintegy 31 milliárd forintos árbevételt ért el a Fornetti

Mintegy 31 milliárd forintos árbevételt ért el a Fornetti

Közel 40 százalékos növekedést ért el a Fornetti Csoport a 2015 nyarán történt tulajdonosváltása óta, így a július 31-én zárult üzleti évében 100 millió eurós, 31 milliárd forintos árbevételt ért el.

Hozzátették, továbbra is dinamikus, évi 5-6 százalékos bővülésre számítanak. A kecskeméti központú Fornetti Kft.-t – pontosabban annak vagyonkezelő cégét – a világ harmadik legnagyobb fagyasztottpékáru-forgalmazójának számító, svájci-ír cégcsoport, az Aryzta vette meg, és azóta ez az egyik legeredményesebb vállalata.

Balthas Klein, a Fornetti vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a kecskeméti központú cég az elmúlt két évben közel 8 millió eurót költött a termelés fejlesztésére, és egy újabb, közel egymillió eurós kiskunfélegyházi beruházásra is elkészültek a tervek.

A Fornetti az elmúlt két évben több új piacon, így Lengyelországban, Görögországban és Ausztriában is megjelent, emellett megerősítette pozícióját Romániában és Bulgáriában. A magyar piacon a Fornetti hosszú ideje az egyik legnagyobb szereplő, így itt elsősorban a partnerek és a fogyasztók megtartására törekszik a cég.

A vezérigazgató kiemelte, a jövőben Lengyelországban, Romániában, Görögországban és Ausztriában elsősorban a “bolt a boltban” koncepcióban látnak nagy lehetőségeket, de a franchise hálózatot, valamint a kereskedelmi tevékenységet és a HORECA üzletágat, azaz a szállodákban, éttermekben és kávézókban való jelenlétet is bővítik – tette hozzá Balthas Klein.

Bánhidi Attila, a Fornetti Csoport ügyvezetője, kereskedelmi és marketingigazgatója, az Aryzta AG CEE kereskedelmi igazgatója arról beszélt, hogy Lengyelországban 2018 augusztusáig 50 franchise boltot, és nagyjából ugyanennyi “InStore Bakery”, vagyis “pékség a boltban” üzletet nyitnának, de hamarosan megjelenik a Fornetti Cipruson is. Ezek mellett jelenleg is zajlanak az előkészületei a német piacra való belépésnek, és ambiciózus terveik vannak Horvátországban is – sorolta.

A cég közölte, jogtechnikai változás eredményeként a vagyonkezeléssel foglalkozó Fornetti Holding Kft. beolvad anyacégébe, az Aryzta Hungary Group Holdings Kft.-be, és így jogutóddal megszűnik. A változás a tulajdonosi struktúra egyszerűsítését szolgálja. A fagyasztott pékáru értékesítés alapján a Fornetti Group a legfrissebb, 2017. július végével zárult üzleti évében 10,1 százalékkal növelte éves árbevételét, amelyhez a magyar vállalat 8,7 százalékos, a román 14,1 százalékos, a bolgár 24,4 százalékos növekedéssel járult hozzá.