illusztráció, fotó: pixabay.com

Mintegy 1400 beruházást támogatott tavaly a kormány

Mintegy 1400 beruházást támogatott tavaly a kormány

Különböző programokon keresztül tavaly mintegy 1400 beruházást támogatott a kormány. A beruházók azt vállalták, hogy 264 600 munkahelyet megőriznek és több mint 12 600-at létrehoznak. Ezt mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás elmondta, a koronavírus-járvány miatt indított programokon keresztül támogatott cégek 85 százaléka magyar volt. Felhívta a figyelmet, hogy a Site Selection amerikai lap harmadjára választotta Magyarországot a világ tíz legkedveltebb befektetési helyszíne közé. Az államtitkár szerint ennek több oka van: egyrészt a befektetők a politikai stabilitást keresik, másrészt a szorgalmas, képzett és tehetséges munkaerőt, harmadrészt pedig az infrastruktúrát.

“Ezek mind rendelkezésre állnak Magyarországon, és a kormány programjai is vonzók”

– mondta.

Hozzátette, figyelembe kell venni azt is, hogy a járvány hatására a cégek gyárakat zártak be a világ számos pontján, és egy új verseny indult, hogy a gyártókapacitásokat hova helyezzék el.

“Magyarország ebbe a versenybe benevezett, mondhatnám, hogy ebbe a versenybe is, és ennek köszönhető, hogy egyre több vállalkozás, egyre több nemzetközi cég figyel fel ránk”

– fogalmazott Menczer Tamás.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország több vakcinagyártóval is tárgyal, azt monda, a kormány minden lehetséges forrást megvizsgál, hiszen az a cél, hogy megmentse az emberek életét. Mivel a Pfizer-vakcinából csak kevés érkezik, ezért más oltóanyagra is szükség van.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a közös uniós vakcinabeszerzés “nem lett volna rossz ötlet, de az a gond, hogy ezt elrontották, mert csak késve szerződött Brüsszel, például a Pfizer-BioNTech cégekkel. Hozzátette, míg az unió novemberben, addig az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már júliusban szerződést kötött a gyártóval.

“Tehát Brüsszel elkésett és kisebb mennyiségre kötött szerződést”

– hívta fel a figyelmet.

Kapcsolódó cikkek