Milliárdokkal segíti a vállalkozásokat a Budapest Bank

Milliárdokkal segíti a vállalkozásokat a Budapest Bank

A Budapest Bank eddig 13 milliárd forint összértékben hagyott jóvá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjára beérkezett hiteligényeket az első két pillérben, és több mint 30 hitel folyósítása történt meg.

A bank közleménye szerint az első hitelek folyósítása július elején kezdődött gyorsított eljárásban, a jóváhagyott hiteligényekből megközelítőleg 6,6 milliárd forintot az első pillér keretében igényelték. 

A Budapest Banknál az első pillérben a meglévő ügyfeleknek nyújtott új hitelek, valamint az új ügyfelek hiteligénylései voltak túlsúlyban, így az eddig jóváhagyott hitelek közel háromnegyede új hitelállományként jelenik meg. A bank az MNB-programból kapott keretből főként a fejlesztéseket szeretné ösztönözni, ennek eredményeként várhatóan a program végén is az új hitelek lesznek túlsúlyban az első pillérben. Míg a kkv-knál valamelyest gyakoribb az új beruházásokhoz kért forrás, a mikrovállalkozásoknál egyenlő arányban oszlik meg a beruházási-, és forgóeszközhitel igénye. A jóváhagyott hiteleknél eddig fele-fele arányban vannak a vidéki és budapesti ügyfelek. A kkv-k általában a hosszabb – 5-10 éves – futamidőt választják a hitelkiváltás, az új forgóeszköz, vagy beruházási hitelek esetében egyaránt. 

A bank arra számít, hogy az új hiteleknél az eszközpark megújítása lesz az elsődleges hitelcél. A bank anyavállalata, a GE Capital 330 magyar vállalkozás körében elvégzett kutatása szerint ugyanis a hazai kkv-szektor 404 milliárd forintnyi bevételtől esett el az elmúlt években az elavult berendezések miatt. Az MNB-program most jó lehetőséget ad az amortizálódott eszközök lecserélésére.  A közlemény idézi Tóth Vikort, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetőjét, aki elmondta, az intenzív érdeklődést tapasztalva azt remélik, hogy a program sikeresen hozzájárul a hazai kkv-k üzleti aktivitásának növekedéséhez.