Marina-part, Budapest, most is épülnek új lakások ezen a környéken

Megduplázódott a luxuslakások ára

Megduplázódott a luxuslakások ára

Tavaly nyáron még éppen átlépte a luxusingatlanok piacán kínált lakások négyzetméterára az egymillió forintot, most viszont már nem egy esetben a kétmillió forintot is meghaladja. Ezt ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.

A beruházók a kedvezményes forgalmi adó kivezetése miatt kivárnak, a vevők pedig a kínálat várható szűkülése miatt nem számolnak az árak csökkenésével, ezért ennyiért is kelendők a lakások. Például a rózsadombi volt SZOT-szállóból formálódó, év végére elkészülő luxustársasház lakásainak 90 százaléka minden hírverés nélkül elkelt, a vevők kevés kivétellel magyarok. A 98 lakásos luxusingatlant tavaly nyár elején még kétmillió forint alatti négyzetméteráron kezdték el értékesíteni, majd elsőként lépték át a kétmilliós lélektani határt.

“A telekárak drasztikus emelkedése, a folyamatos építőipari költségnövekedés a legdrágább anyagokból és technológiával dolgozó kivitelezők önköltségét is jócskán megdobta, ami az épülő luxuslakások piacán negyedévente szabad szemmel is látható áremelkedést okoz”

– olvasható a Világgazdaságban.

Kapcsolódó cikkek