Továbbra is emelkedőben a nyugat-európai tőzsdeindexek

Továbbra is emelkedőben a nyugat-európai tőzsdeindexek

emelkedőbenVáltozatlanul pluszban voltak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájának elteltével, a befektetők elsősorban a technológiai részvényeket vitték kedd délelőtt, miután a vártnál jobb eredményekre tett szert az IBM a második negyedévben.

Az FTSEurofirst 300-as mutató 0,3 százalékos emelkedéssel 1.071,17 ponton állt a tőzsdenyitás után egy órával.    

A londoni FTSE-100 mutató 0,52 százalékos növekedésnél tartott a reggeli 0,25 százalékos emelkedés után. A frankfurti DAX-30 1,37 százalékkal erősödött, nyitáskor 0,55 százalékkal nőtt. A párizsi CAC-40 mutató növekménye 0,89 százalék volt, reggel a mutató 0,35 százalékos előrelépéssel kezdett.

Hétfőn a vezető európai részvények árfolyamát követő FTSEurofirst 300 mutató 1,59 százalékos napi csökkenéssel 1.069,66 ponton végzett, négyhavi mélyponton. Az FTSE-100 1,55 százalékos romlással 5.752,81 ponton zárt. A DAX-30 szintén 1,55 százalékos mínusszal 7.107,92 ponton végzett. A CAC-40 2,04 százalékkal 3.650,71 pontra apadt.