Szinten maradt a BÉT júliusban

Szinten maradt a BÉT júliusban

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX július végére az előző hó végi 36 128 pontról 35 742 pontra esett vissza, vagyis gyakorlatilag szinten maradt. Ezt közölte az MTI-vel a BÉT szerdán.

Júliusban a részvényforgalom 169,4 milliárd forintot tett ki, ami alacsonyabb a júniusi 212,2 milliárd forinthoz képest, de még a szokásosan alacsony nyárközepi forgalmakhoz képet is kisebb. A forgalom 2017 júliusában 198,2 milliárd forint volt. A napi átlagos kereskedési érték júliusban 7,7 milliárd forint volt, ami szintén alacsonyabb, mint a megelőző havi (10,1 milliárd forint), illetve az egy évvel korábbi (9,4 milliárd forint).

A BÉT emlékeztetett: a nemzetközi börzék változékonyak voltak júliusban. A globális politikai híreket, így a tőkepiaci mozgásokat szinte kisajátította Donald Trump amerikai elnök, aki a Twitteren megfogalmazott üzeneteivel sokszor megmozgatta a piacokat. 

A BÉT részvényszekciójában a négy kiemelten fontos papír közül a Richter-árfolyama 3,7 százalékkal esett, az OTP, a Mol és a Magyar Telekom szinten maradt. Arra is felhívták a figyelmet, hogy kiemelkedett az Opus Global track recordja, de egy hónapos távlatban most 13,2 százalékkal lefelé korrigált a részvény.

A forgalmi listát ezúttal is az OTP részvényei – 70 milliárd forint – vezették, de ezúttal a Richter – 54,5 milliárd forint – jött fel a második helyre és a Mol – 25,9 milliárd forint – csak harmadik lehetett.

A 338,8 milliárd forintos duplikált forgalomból a befektetési szolgáltatók közül júliusban a Concorde Értékpapír hasította ki a legnagyobb szeletet – 95,6 milliárd forinttal -, amelyet a Wood & Company követett – 80,6 milliárd forintos kereskedési értékkel – és az Equilor ismét beért a harmadik helyre – 52,9 milliárd forintos forgalommal.