Pozitív nyitást vár a szakértő

Pozitív nyitást vár a szakértő

Pozitív nyitás után napközben is kitarthat a jó hangulat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén a Buda-Cash szakérője szerint.

Német Sándor kereskedelmi igazgatóhelyettes az MTI-nek elmondta, szerdai záró szintjük felett nyithatnak az európai piacok, így Magyarországon is pozitív nyitás várható az Egyesült Államokban meglévő kedvező piaci hangulatnak köszönhetően. Kifejtette, kedvezően fogadták a befektetők a szerdán közzétett Fed-jegyzőkönyvet; amely szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris döntéshozó testülete, a FOMC lát még gazdasági növekedési kockázatokat, összességében azonban nem változtatott a gazdaság állapotáról alkotott véleményén a korábbiakhoz képest, és a testület már foglalkozott a monetáris szigorítás megkezdésének mikéntjével is.

Német Sándor szerint a BÉT-en csütörtökön elsősorban az OTP és a Richter emelkedhet, főként a kedvező hangulatnak és a közelgő osztalékfizetésnek köszönhetően. A szakértő szerint napközben is kitarthat az optimista hangulat a BÉT-en, miközben a forint is tovább erősödhet. 
A kedvező magyar piaci hangulathoz az is hozzáad Német Sándor szerint, hogy a “levegőben lóg” Magyarország felminősítése, vagy a kilátásjavítás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,05 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 18 890,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 115 forinttal, 0,84 százalékkal 13 580 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 50 forinttal, 1,08 százalékkal 4685 forintra erősödött, forgalma 8,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 317 forintot ért, forgalma 310,2 millió forint volt. A Richter árfolyama 61 forinttal, 1,47 százalékkal 4220 forintra nőtt, forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.