Pozitív nyitás várható

Pozitív nyitás várható

tőzsde

Réczey Zoltán, a Buda-Cash elemzője azt mondta, hogy a múlt hét végét jellemző optimizmus kitarthat az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájának lazításával kapcsolatos várakozások miatt. Az EKB csütörtökön ülésezik, és akár egy kamatdöntés is elképzelhető, bár többségi várakozás szerint erre most nem fog sor kerülni. Figyeli a piac azt is, hogy az EKB felújítja-e a kötvényvásárlási programot. A befektetők a FED-től is remélnek némi iránymutatást a szerdai kamatdöntés után arra vonatkozóan, hogy készen áll-e egy további ösztönző program indítására.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír vezető elemzője szerint hétfőn 1-1,5 százalékos erősödéssel nyithat a piac, majd a nemzetközi hírek által vezérelve alakul a Budapesti Értéktőzsdén a kereskedés. Kérdés, hogyan alakul a német központi bank és az Európai Központi Bank közötti vita, továbbá hétfőn a német és az amerikai pénzügy miniszterek közös sajtótájékoztatóján elhangzottak is hatással lehetnek a piacokra – mondta Móró Tamás.     A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,48 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel 17.688,47 ponton zárt pénteken.    

A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül az Egis árfolyama esett az előző napi záráshoz képest.    

A Mol 500 forinttal, 2,98 százalékkal 17.300 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 52 forinttal, 1,50 százalékkal 3.517 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. 

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,90 százalékkal 430 forintra emelkedett, forgalma 695,4 millió forint volt.    

A Richter-papírok árfolyama 1275 forinttal, 3,38 százalékkal 38.990 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 704,0 millió forintot ért el.    

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 41,7 millió forintos forgalom mellett 30 forinttal, 0,19 százalékkal 15.450 forintra csökkent.    

A BUMIX 1.010,86 ponton zárt pénteken, ez 5,15 pontos, 0,51 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.