Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Az OTP-papírok kivételével mindegyik vezető részvény árfolyama emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 486 pontos, 2,1 százalékos emelkedéssel 23 657,79 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac múlt heti forgalma 43,97 milliárd forint volt, szemben az előző heti 41,46 milliárd forinttal. A vezető részvények közül a legjobban a Magyar Telekom árfolyama nőtt, 6,93 százalékkal, 432 forintra. A Richter-papírokért pénteken 5200 forintot, a hétfőihez képest 5,54 százalékkal többet kellett fizetni. A Mol árfolyama gyakorlatilag stagnált, 0,32 százalékkal emelkedett. Egyedül az OTP-papírok értéke csökkent, 0,54 százalékkal, 6035 forintra.

Hétfőn a részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. Érdemben nem változtak az árak a BÉT-en, a vezető részvények együtt mozogtak, igazán kimagasló teljesítményt egyik papír sem nyújtott. Kedden az OTP húzta le a BUX-ot, az OTP esése pedig a rossz nemzetközi hangulattal magyarázható. A piac nem reagált a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi ülésére, amelyen változatlanul hagyták az 1,35 százalékos jegybanki alapkamatot. Az MNB honlapján megjelent tájékoztatás volt lényeges, amely szerint a monetáris tanács a márciusi inflációs adatok birtokában további monetáris lazításról dönthet. Szerdán érte el legnagyobb forgalmát a BUX a múlt héten, 10,9 milliárd forint értékben kereskedtek a részvényekkel. A BUX még az 1 százalékos esésével is felül tudta teljesíteni a nyugat-európai piacokat, amelyek általában mínusz 2-3 százalékos eséssel zártak. Az OTP szenvedte el a legnagyobb zuhanást. A Mol szerda hajnalban tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését, amelyben a jelentős eszközleírások miatt az eddigi legnagyobb negyedéves veszteségről adott számot az olajipari vállalat. Ettől eltekintve a cég eredménye nem volt olyan rossz, ezt tükrözi, hogy a részvények árfolyama csupán 1 százalékot esett. Csütörtökön a részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A nap nyertese a Magyar Telekom volt, az osztalékra tett javaslatról szóló hírek “vitték” a papírt. Pénteken a részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az emelkedés a vártnál sokkal jobb egyesült államokbeli 2015-ös negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatnak volt köszönhető. Leginkább a Richter árfolyama tudott emelkedni, egész nap vették a gyógyszeripari cég részvényeit, az elemző szerint azért, mert az elmúlt időszakban “túladott” volt a papír.

A Mol péntekre 45 forinttal, 0,32 százalékkal 13 980 forintra erősödött egy hét alatt, 7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 33 forinttal, 0,54 százalékkal 6035 forintra csökkent, forgalma 21,2 milliárd forintot tett ki a kereskedési hét végén. A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 6,93 százalékkal 432 forintra emelkedett pénteken, forgalma 5,6 milliárd forint volt a héten. A Richter-papírok árfolyama 273 forinttal, 5,54 százalékkal 5200 forintra nőtt, a részvények forgalma 9,4 milliárd forintot ért el a hét végére. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1704,50 ponton zárt pénteken, ez 36,64 pontos, 2,2 százalékos emelkedés az előző heti záráshoz viszonyítva.