Nem számít érdemi elmozdulásra a tőzsdén a szakértő

Nem számít érdemi elmozdulásra a tőzsdén a szakértő

Nem vár érdemi elmozdulást a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a megkérdezett szakértő.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, sok makrogazdasági adat várható ezen a héten. Hétfőn jelenik meg az eurózóna fogyasztói árainak alakulása, a szakértő szerint főként ez fogja befolyásolni a nemzetközi és a magyar kereskedést is. A magyar tőzsdén nem számít érdemi elmozdulásra, a nap első felében óvatos oldalazás várható, a második felében a megjelenő makrogazdasági adatok alakíthatják a kereskedés irányát – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,11 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel, 23 657,79 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt. A Mol 100 forinttal, 0,72 százalékkal, 13 980 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 94 forinttal, 1,58 százalékkal, 6035 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,70 százalékkal, 432 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 118 forinttal, 2,32 százalékkal, 5200 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.